"Bárhogy próbálkozok, tök felesleges"
Sírásra torzult arcodra pillantottam
Annyi, hogy "Ne add fel!", 
most nyilvánvalóan kevés

"Ha nem leszel vidámabb, a holnap elvakít!"
De vajon ezt mondani,
és magammal rángatni téged
nem túl durva?

Még a napsugarak is fásultan sütnek
Őszintén aggódom érted, annyira
hogy még meg is könnyezem.
"Egy olyan gyáva nyúlnak, mint én,
tényleg lehetetlen..."

Én azonban hiszek benned! 
Hát miért ne mennénk csak előre?
Ha úgy érzed, igazán nem megy,
majd én támogatlak!

Nem adhatod fel egy
"én inkább---" mögé bújva! 

Mondd, nem mennénk együtt?
Nézd csak, áttörök a magányodon! 
"Fogalmam sincs, hogy történhetett ez"
Már megint sírásra görbül az ajkad

Egy sóhajjal lehunyod a szemedet
Micsoda kilátástalan helyzet!
"Még keményebben kell dolgoznod!
Az ilyen gondolatoktól tovatűnik a tegnap!"

Nekiiramodni a városnak talán
túlságosan is durva, ugye?

A szürkület fásultan pislog
A napsugarak
abban a pillanatban szertefoszlottak
Hirtelen megkeseredett az arckifejezésed
Egyetlen hang nélkül kicsordultak, majd el is tűntek a könnyeid

Az a kegyetlen, apró kis világ
Hatalmas agyarakkal vicsorog rád
"Én csak együtt akartam lenni vele!" mondtad,
a szíved pedig megtelt fájdalommal 

Semmicske szavaim már
egyáltalán nem érnek el téged
Erőssé akarok válni!
"Segíteni akarok! Teljesítsd a kívánságom, kérlek!"

"Hiszek benned, mert te te vagy!"
Szóra nyitottam a számat, hogy kimondjam,
ami igazából a szívemet nyomta
"Egyálalán nem lehetetlen! Ha reménykedsz, újra találkozni fogtok!"

A félénk fiú, aki vagy, nagy levegőt vett,
és a távoli Holdra kiáltott:
"Ezt fogom tenni!"
Egy egészen kicsit menőnek találtam.